A SZALON

Szeretettel várunk a Marina Part szívében, igényes, magas színvonalú szalonunkban, ahol igénybe veheted az infraslimx, EMS és krioszauna szolgáltatásokat. 

Csapatunk tagjait úgy válogattuk össze, hogy az egészséges életmód központi szerepet foglaljon el az életükben – ezzel is segítve vendégeinket.

Számunkra nagyon fontos, hogy a vendég jól érezze magát nálunk, ezért a kiemelkedő környezet mellett empatikus és segítőkész kollégáinkkal igyekszünk megteremteni azt a légkört, ahova mindenki szívesen jár vissza.

Büszkék vagyunk a rengeteg pozitív értékelésre, amit a vendégeinktől kaptunk, és hogy a vendégeink rendre megjegyzik, hogy „ez a legjobb infraslimx szalon Budapesten.”  Igyekszünk minden tőlünk telhetőt megtenni, hogy felnőjünk ehhez a címhez. 

Az ötlet

Csábi Boróka vagyok. Először én is vendég voltam itt.

Számomra nagyon fontos az egészséges életmód, egész életemre jellemző volt, hogy folyamatosan odafigyeltem magamra és sportoltam. Nagyon szeretek futni, például. Viszont télen és tavasszal, amikor az időjárás nem kedvez annyira ennek a szabadtéri sportnak, kerestem a megoldást arra, hogyan is maradhatnék fitt. Így találtam rá erre a szalonra. Vendég voltam itt, rendszeresen jártam edzeni, és beleszerettem ebbe a mozgásformába. Nemcsak fittebb lettem általa, de a közérzetemen is sokat javított.

Az élet fordulata, hogy egy ponton átvettem a szalont, így a mozgás iránti szenvedélyemet már napi szinten megoszthatom másokkal is. Én magam is rengeteget edzek ezeken a gépeken, és folyamatosan tapasztalom az áldásos hatásukat. 

Csapatommal arra törekszünk, hogy a szalon egy olyan hely legyen, ahol emberségesen és barátságosan bánnak veletek, és ahova mindig van kedvetek betérni egy jót edzeni.

A GÉPEKRŐL

Az infraslimx gépeket egy magyar cégnek köszönhetjük: a Medilight Tech Kft.-nek. A cég 2007 óta foglalkozik kozmetikai és alakformáló berendezések forgalmazásával.

Az évek során rengeteg tapasztalatra tettek szert, folyamatosan képzik magukat, lépést tartanak a legfrissebb alakformálási trendekkel. Többéves szakmai tapasztalatukkal és piacismeretükkel kitűztek maguk elé egy célt: a felhasználók egyenes úton jussanak hozzá a ma kapható legmodernebb eszközökhöz. Ennek köszönhetjük a Slimx gépek létrejöttét.

A Medilight Tech nemzetközi szintű kutatásokat és tapasztalatokat felhasználva megalkotta a fitneszgépek jövőbe mutató generációját. Létrehoztak egy nemzetközi brandet, ugyanis Infraslimx szalonok már több országban üzemelnek. Büszkék lehetünk rá, hogy egy magyar fejlesztésű csúcstechnológiás fitneszgépen edzhetünk, amit már nemzetközileg is elismernek.

Az INFRASLIMX a kondigépek új generációjába tartozik. A funkcióit úgy kombinálták, hogy a leghatékonyabb alakformálás érdekében egyszerre fejtsen ki széleskörű pozitív egészségügyi hatásokat és segítse a maximális szintű zsírégetést.

Az EMS-SLIMX egy forradalmi zsírcsökkentő – azonban nem sebészeti – kezelés, az egyetlen olyan eljárás, amely a pácienseknek egyaránt segít az izomépítésben és a test formálásában! Az EMS-SLIMX egy újszerű testkontúrozó kezelés, amely elektromágneses mezőt használ az izomépítéshez és a zsírbontáshoz.

FEJLŐDÉS 

Két géppel indultunk, ma már négy gépünk van. Az Slimx gépek mellet egy krioszaunával bővítettük a szalon szolgáltatásait. Így kezdünk már egy mini wellness központtá válni, ahol vendégeink tényleg kipróbálhatják a legújabb technológiai újításokat az egészségmegörzés területén.  

A krioszauna egy speciális kabin, amelyben a testet rendkívül alacsony hőmérsékletnek teszik ki rövid ideig. Ezt folyékony nitrogénnel érik el, ami a kabin belsejében lévő hőmérsékletet akár -200°C-ra is csökkentheti. Az ilyen alacsony hőmérsékletnek való kitettség számos fiziológiai reakciót indít el a testben, ami jótékony hatással lehet az egészségre.